Boros Attila interjú

 Régi vágyunk, hogy havi rendszerességgel küldjünk hírlevelet, amiben bepillantást engedünk a Galéria életébe, működésébe. Hagyományteremtő szándékunk, hogy minden hírlevélben bemutassuk egy-egy művészünket. A  sort Boros Attilával kezdjük, hiszen több mint 20 éve dolgozunk közösen.  Szeretjük humorát, tiszteljük bravúros rajztudását és gyönyörű színharmóniáit a festményein. Fogadják szeretettel a vele készült interjút.

1. Családi hátteredről mesélj, szüleidről. Volt-e művész a tágabb környezetedben, mik inspiráltak, hogy erre a pályára lépj.

Mindkét szülőmnek volt némi affinitása a művészethez, de nálam ez összeadódhatott, mert soha egy percig nem volt kétséges, hogy művész leszek. Apám szobrászkodott, voltak egyházi megrendelései is, ő volt az, aki a gyerekkoromban a legnehezebb és egyben leghasznosabb dolgokat mondta: „Akkor leszel sikeres, ha már nem a sikerért csinálod.” Vagy, hogy „Több ezren rajzolnak úgy, mint te, rengetegen rajzolnak jobban, mint te, de alázattal és szorgalommal lehagyhatod őket.” Ez nem feltétlenül az, amit egy gyerek hallani akar, de igaza volt. Hat és nyolc éves korom között volt egy időszak, amikor elhanyagoltam a rajzolást, de akkor elvitt egy kiállításra, ahol egy művész gyönyörű és részletgazdag grafikái voltak kiállítva. A művész szorgalma láttán rájöttem, hogy egy művész szorgalom nélkül semmire sem mehet, így hát kicsit rákapcsoltam és ez a lendület a mai napig tart. Általános iskolában “Művészúr” volt a becenevem, a Képzőművészeti Gimnáziumban pedig olyan szorgalommal vetettem bele magam a tanulásba, hogy a napi hét óra rajz szüneteiben sem mentem ki a teremből.

2. Kik voltak a meghatározó tanárok, mesterek, példaképek? Milyen tapasztalatokat, élményeket szereztél?

A nemrég elhunyt Birkás Ákos tanácsára mentem grafika szakra, mert meglátta bennem az analizáló, grafikusi vénát. A Gimnáziumon belül a festő szak tanára többször próbálta meggyőzni a grafika tanáromat, hogy engedjen át festő szakra. Szerencsére Gacs Gábor grafika tanár ragaszkodott hozzám, így elsajátíthattam a sokszorosított grafika technikáit, amelyek a későbbi festményeim során sok újítást eredményeztek. A gimnáziumban meghatározó élményem volt, hogy a hétvégi grafika házi feladat bemutatásakor körém gyűlnek az osztálytársaim és a tanárok, aztán némi csönd után jönnek a halk morajok, titkolni szándékozott megbabonázott tekintetek. Hozzáteszem, hogy a hétvége csakúgy, mint a hétköznapok, soha nem a bulizás, vagy az ivás jegyében teltek, de ezt az áldozatot meg kellett hoznom. Persze nem voltam szent, csoda, hogy túléltem a kamaszkort.

3. Grafikát és festészetet tanultál a főiskolán. Jelenleg festőként és grafikusként vagy ismert. Hogyan és mikor kezdődött el a művészeti (festészeti, grafikusi) pályafutásod?

A Főiskolát is grafika szakon végeztem el, de ott is hallottam bátorítószavakat egy-egy színes munkám láttán, hogy érdemes lenne festenem. Fiatalemberként engedtem a csábításnak és elvállaltam néhány könyvborító elkészítését, aztán még egy párét, végül megszerettem a fantasy, sci-fi műfajt és összehoztam egy albumra valót. Daniken írt hozzá előszót és Amerikába is eljutott. Megtanultam a hiperrealista festészet fortélyait, de valahogy nem tartottam nagy dolognak. Sokan ámuldoznak egy ilyen kép láttán, de valójában igen könnyű műfaj, nekem több kellett. Elegem lett és feladva a biztos jövedelmet, átnyergeltem a nagybetűs művészetre. Az első próbálkozásaimat egy kiállítás megnyitóján megmutattam Szász Endrének, mert tudtam, hogy ő képben van a grafika és festészet terén egyaránt. Elhívott Várdára, ahol lakott és tüzetesebben megnézte munkáimat. Máig emlékszem a „Szent Jeromos” című képem láttán elhangzó mondatára: „Ebből még nagy dolog lehet. Aztán ellátott festészeti és egyéb tanácsokkal. Soha ne drogozz!” Ezt be is váltottam, meg: „Először a filozófiádat tisztázd, utána kezd el a pályát” Ezt meg is tettem, a szakma által elvárt depressziós önelemző magatartás helyett a szépséget és harmóniát fogom hirdetni. Ahelyett, hogy tükröt mutatnék a világnak, inkább egy felemelő, kivezető utat próbálok mutatni képeimmel.

4. Hogyan képzeljük el az alkotási folyamatát? Mi zajlik Benned festés közben? Milyen érzéssel tölt el maga az alkotás?

Az alkotás egy zűrzavarral kezdődik, amiből kikristályosodik a rend. Nekem a vonal a legfontosabb. A képeim dinamikáját a látható vagy láthatatlan vonalak határozzák meg. A képeimen szereplő színek, motívumok mindegyike teret követel magának a vásznon, én pedig segítek nekik megtalálni a helyüket. Az alkotás elején az őserő dominál, a vége felé a szakmai tudás. Van néhány pillanat egy művész életében, amikor csupán
szemlélője a megszülető csodának és értetlenül áll a végeredmény láttán. Ezek nem rossz pillanatok!

5. Szerinted változott valamit a stílusod az évek során? Ha igen, hogyan?

Nehéz dolga lehet annak, aki engem megpróbál beskatulyázni. Minden tiszteletem azoké, akik egy stílusban lenyomják a teljes életművüket, de én halálra unnám magam, ha nem kísérletezhetnék. Nálam mindig a kifejezésre váró eszme határozza meg a stílust. Elképzelhetetlen számomra, hogy egy pörgő jazz-jelenetet ugyanolyan stílusban fessek meg, mint mondjuk Jézus születését. A jazz képeken minden a zenének van alárendelve. Nem érdekel, hogy pontosan hogy néz ki egy hangszer. A szaxofon, a nagybőgő úgy görbül, ahogy a dinamika megkívánja. A táncos képeimen is eltúlzottak a mozdulatok, mert nem az a lényeg, hogy anatómiailag tökéletes figurákat alkossak, hanem az, hogy a tánc szenvedélye mindent áthasson. A vallásos képeknél az isteni fény megjelenítése a legfontosabb. A stílus nálam mindig indokolt és nem üres mutatvány. Ha változásról kellene beszámolnom, akkor annyiban változott a stílusom az évek folyamán, hogy kevesebb véletlen szépséget hagyok a vásznon, tudatosabban alkotok. Azt hiszem, egy új művésztípust képviselek, akinek több különböző stílusa egyszerre van jelen, nem évekig tartó ciklusokként követik egymást, mint például Picasso esetében.

6. Vannak-e olyan művészek (nem csak a képzőművészetre gondolok), akiket őszintén nagyra tartasz, esetleg inspirálnak az alkotás során?

Mindenfajta művészetet szeretek, Fra Angelico-tól Chagall-ig, a jó műalkotás ugyanattól jó a gótikában, mint ma. Néha rám tör a vágy, hogy a sok önmegvalósítás után bevonuljak elefántcsont-tornyomba és középkori mesteremberekre jellemző alázattal tanulmányokat készítsek. Belebújok egy barokk festő bőrébe, hogy az így szerzett tapasztalatokat saját stílusommá alakítsam.

7. Melyik kiállításod volt eddig a legemlékezetesebb számodra?

Ez nem kérdéses. Voltak nagyobb helyeken, sok ezer embert elérő kiállításaim itthon és külföldön egyaránt, de a legszebb élményem a 2014- es “Magyar Szentek” kiállításom volt a Vándorfény Galériában. Aki ott volt,  az biztosan érti, hogy miért. Székely János püspök megnyitója, a gyönyörű zene, az emberek tekintete, ott minden sikerült. A kiállítás olyan, mint egy hosszú hajóút során a rövid kikötők biztosította feltöltődés. Egy színésszel ellentétben, aki minden este megkapja a tapsot, egy festőművész számára a kiállítás az a lehetőség, amikor felmérheti, hogy jó úton jár-e. Ebből a néhány órából kell gazdálkodnunk a következő tárlatig. Persze a facebook like-ok adnak némi illúziót, de az igazi öröm a kiállítás.

8. Művészemberként mit tartasz eddigi legnagyobb sikerednek?

Mi a siker? A Műcsarnok közönségdíja, a legjobb könyvillusztráció díja Németországban? A köztéri szobrom, vagy hírességek falán lógni? Nem hinném. A siker az, amikor a képességeimhez képest felülmúlhatatlant
alkotok és olyankor mindegy, hogy megveszik-e, vagy látta-e egyáltalán valaki. Szinte lehetetlen egy vásznon visszaadni azt a képet, ami a művész fejében megszületik, de sok munkával meg lehet közelíteni azt. Van olyan  is, hogy a végeredmény eléri a szándékolt szintet. Ilyen volt például a kereszten függő Jézus haláltusáját ábrázoló festményem. Szinte belehaltam a megfestésébe, de sikerült mindent belevinnem.

9. A festészeten és a rajzoláson kívül mi a kedvenc szabadidős foglalkozásod? Van-e valamilyen hobbid?

Ez a munkám és a hobbim. Minden más szórakozás a munka közben történik. Szeretem a verseket, a zenét is. Gyakran előfordul, hogy munka közben meghallgatok egy-egy ismert örökzöld több tucat különböző feldolgozását egymás után. Rengeteget lehet tanulni belőle. Munka közben sok világsztárral éneklek duettet még ha ők nem is tudnak róla (szerencséjükre).

10. Végezetül pedig azt szeretném megkérdezni, hogy mik a terveid a jövőre nézve (általánosan és festészetre vonatkozóan is)?

Szeretnék kiemelkedő színvonalú grafikai sorozatokat készíteni történelmi témákról modern köntösben, mert a magyar grafika hagyományai eltűnőben vannak. A festészetben pedig fejlődnék, kísérleteznék és kitágítanám a műfaj határait. Sok megszületésre váró kép van a fejemben. Ez nekem egy életre szóló program és szeretném a maximumot kihozni belőle.

Borítókép: Boros Attila – Árkádia – Aranykor