Császár Előd nemzetközileg elismert zenész, DJ, producer épp egy újabb művészeti ágat hódít meg, aminek egyik első állomása nem más, mint a Vándorfény Galéria! Macskás képeinek már most sokan a csodájára járnak, a különböző stílusú, roppant színes alkotásai szinte leugranak a falakról…Mint a macskák!
Császár Előddel beszélgettünk a művészetről, inspirációról és a korszakalkotó technikai újításokról az alkotói világban.
Az alkotásaid egy eléggé átfogó, modern vonulatot képviselnek: a képeid között találni op-art, pop art, kubista és art deco hatást is. Vannak -e művészek, akiktől inspirálódni szoktál?
A kilencvenes évek óta foglalkozom vizuális művészetekkel, csak ez igazából videoklipekre vagy a saját bulijaim háttérvetítéseire korlátozódott. Ráadásul sosem én csináltam őket. Vizuális világom volt hát, csak nem “hasznosítottam” eddig. A legnagyobb hatása egyértelműen Anton Corbijn-nak volt mindenemre, ami vizuális, és ezt még úgy is tartom, hogy nem fotókat csinálok. Valahogy ez mégis így van.
Mi ihletett meg még a kezdetekkor, hogy kipróbáld magad a képzőművészetekben? Vagy esetleg voltak -e olyan művészek, akiknek a munkái ráébresztettek arra, hogy te is alkotni szeretnél?
Digitális kollázsokkal kezdtem a pandémia alatt. Unatkoztam, és kellett valami, amitől kedvem volt felkelni reggelente. Ebből aztán hamar következtek az animációs videoklipek, végül rájöttem, létező fotók helyett a mesterséges intelligenciát fogom használni a kollázsom darabjaihoz, ebből pedig egyenesen következett egy olyan művészeti ág, ami ezelőtt két évvel még nem is létezett. Nagyon más módszerekkel készülnek ezek a “festménynek látszó tárgyak” – ebben a műfajban a szokványos művészeti címkék egyáltalán nem működnek. De nem is kell nekik, ez teljesen másról szól.
Tudomásom szerint jónéhány alkotást készítesz nap mint nap, és utána ezekből válogatod ki, hogy melyik jó, vagy melyiket érdemes a nyilvánosság elé tenni. Mi alapján szelektálod ki a képeket? Hogyan döntöd el, hogy melyiket érdemes kiemelni/kiállítani/stb.?
Vannak olyan képek, amikről egyszerűen tudom, mit szeretnék, és tudatosan haladok pontról pontra, amíg az elképzelésem képernyőre kerül. De az elkészült digitális képek nagy részéből nem lesz fizikai műtárgy. Amiből viszont lesz, azt általában sokáig érlelem mielőtt tényleg falra tehető lesz.
Az előzőhöz kapcsolódóan lenne még egy kérdésem: Szokott -e olyan lenni, hogy úgymond “kidobsz” egy koncepciót, hogy ez mégsem úgy sikerült, aztán később visszatekintesz rá és mégis tetszik? Szoktál esetleg ilyen “félresikerült” elképzeléseket újradolgozni, kikísérletezni, hogy mi csúszott félre és hogy miként lehetne jobb?
Persze. Ha sok képet csinál az ember egyszerre, és mondjuk arra fókuszál, hogy csináljon egy másik szemet a cicának, könnyen lehet, hogy valami nagyon klassz dolog elkerüli a figyelmemet útközben. Ezért sem dobok ki semmit: számtalanszor találtam érdekes képeket a “nemtúljó” folderben…
Sokféle definíciót látni a művészeteddel kapcsolatban és azt vettem észre, hogy te is sokféleképp értelmezed a műveidet (festmény, festmény-szerű kép, stb.). Az alkotásaidban vegyíted a modern és a tradicionális technikákat. A képeket AI segítségével kreálod, viszont, ha jól értettem, a mesterséges intelligencia által generált képeket te utána még átdolgozod, ha kell, elemenként újra összerakod. Lehet -e erre a folyamatra egyfajta digitális kollázs technikaként gondolni?
Minden elkészült képhez sok változatot csinálok, ezeket photoshop segítségével darabokra szedem, és újra összerakom. Itt jön jól a kollázsos múltam, hiszen pontosan ugyanazt csinálom igazából. Mivel azonban a darabkák ugyanabból a forrásból jönnek, a végeredmény mégis nagyon homogén marad.
Azokkal a képekkel szoktam foglalkozni, amik beszélnek hozzám valamilyen módon. Van bennük valami, ami megragad, és jól lehet építeni rá. szemeket, ruhákat, hátteret cserélek, sok esetben a végleges változat csak nyomokban hasonlít a kiindulási képre. Ezekből utána múzeumi minőségű nyomat készül, amire ráfestek, és így alakul ki a végleges, hibrid műalkotás, ami nem festmény, de nagyon úgy néz ki, mintha az lenne. Festménynek látszó tárgy.
Neked van egy animációs háttered is. Arra lennék kíváncsi, hogy miért pont az animációt választottad, mint a zene mellett legelső képzőművészeti tevékenységedet?
Az animációs technika kiváló világépítő lehetőségeket rejt magában, nem kell díszletet építeni, színészeket toborozni, csak összerakni néhány jelenetet, és voilá! Nagyon szeretem az egyszemélyes animációk “csináld magad” attitűdjét.
Van egy készülőben levő rajzfilmsorozatod, Nagyon menő mesék címen. Már több interjúban meséltél róla, viszont ezeken a rövid összefoglalókon kívül jelenleg még nagyon semmit sem találni róla. Tudsz mesélni a projektről kicsit bővebben? Esetleg lehet tudni, hogy mikortól és milyen platformon lehet majd megnézni?
A sorozat folyamatosan alakul, és még nem tudnék bemutatásról beszélni egy darabig. Még…
A képek is egyfajta promónak indultak a rajzfilmsorozathoz. A cicák még mindig karakterrajzokként (karakterfestményként?), ennek a rajzfilmes univerzumnak a kibővítéseként értelmezhetőek, vagy ebben a formájukban inkább önálló alkotásokként érdemes rájuk tekinteni?
Tyúk vagy tojás probléma ez a klasszikus fajtából, és én már meg se próbálom megfejteni melyik volt előbb. Mindenesetre az elmúlt pár hónapban a képeim bőven túltettek minden előzetes várakozáson, a jelek szerint igenis értékelhetőek önmagukban.
Az eddigi karriered alapján egy elképesztően sokoldalú, kreatív alkotó vagy, aki szeret új dolgokkal kísérletezni. Megfordult -e esetleg a fejedben, hogy más stílusirányzatokban, vagy mondjuk a képzőművészetek egészen más területein (pl. szobrászatban) is kipróbáld magad? Mik a kilátásaid ezt illetően?
Azt hiszem egy darabig simán elleszek a cicákkal. Komoly érdeklődés mutatkozik irántuk a tengerentúlról, ha minden jól megy, nemcsak itthon láthatja őket a szélesebb publikum, de külföldön is hamarosan.
EN 
