fbpx

Burkus József

1957-ben született Bükkszentlászlón. Középiskolásan dr. Végvári Lajos inspirálására többször részt vett a zebegényi művésztelepen. A nyíregyházi főiskola rajz szakán végzett.

A 90-es évek elején festészetével Svájcban épített ki kapcsolatokat. 1995-ben kijutott az USA-ba, ahol komoly sikereket ért el. 2000-ben tagja lett a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.

Korán megmutatkozik a hiperrealizmushoz való vonzódása, tudatosan munkálja, hogy képei vizuálisan is megtévesztőek legyenek, a valóságos elemeket a művészet valósággá teszi, illuzionisztikus megoldásokkal. Egyaránt képes megfelelni az ábrázoló-művészet felfogása követelményeinek, de képes átlendülni az elvontság területére is.
Kompozíciói annyira mélyről, annyira belülről jönnek, hogy racionálisan sokszor értelmezhetetlenek.

Gyurkovics Tibor írta egy jelentős kiállítása kapcsán: Úgy rakja a vászonra a repedéseket, mint az idő az emberi arcra a ráncokat.
Nő-ábrázolásai, melyek adott esetben konkrét személyekről készültek, máskor azonban szimbólumként vannak jelen képei attribútumaiként.
Megújuló képi világa kifejlődésére döntő hatással voltak utazásai. A Floridában megélt fényélmények egyik következménye, hogy az elmúlt időszakban képein oly nagy jelentőséget kap az arany, a tornádó erejének, brutalitásának hatása is megjelenik egyes képein.
Sikerült létrehoznia egy csak rá jellemző, egyéniségét kifejező festői arculatot, amelyben képi felfogás és technika együttesen jár egyéni úton. Organikus gyökerű absztrakt felfogása, az univerzumba emelkedő eszményei és látványai, látomásai és álmai, kötődései és erős szabadságvágya, új szépségeszménye és tradíciók iránti tisztelete, transzcendenciája és földhöz ragadtsága, idea és natura keze általi megörökítése jelenséggé avatják festészetét.

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft
en_GBEN

Értesítést kérek, ha új műalkotás érkezik

Speciális kérésem van