Országszerte népszerű volt a Vándorfény-hét

A vártnál is sikerebben zajlott május végén a Vándorfény-hét. Leginkább annak örülünk, hogy az említett egy hétben galériánk elsődleges küldetése igazán előtérbe kerülhetett: vagyis sok „első bálozó” tért be hozzánk, hogy tegyen egy lépését a kortárs képzőművészet felé. Mellettük persze törzsközönségünk sem maradt távol, nyitott hetünk napjaiban a galériánkba betérő látogatók száma az egyébként megszokott forgalomhoz képest megduplázódott!

Talán nem csak számunkra érdekes jelenség, hogy az online kereskedelem térnyerése már a képzőművészetet sem kerüli el: az ország szinte minden tájáról érkeztek hozzánk megkeresések, megrendelések. Igaz, sokat teszünk azért, hogy galériánk kínálatát, alkotóművészeink munkáit a vidéken élő művészetkedvelő közönséggel is megismertessük, hiszen országjáró tárlatainkat számos helyszínre eljuttatjuk.

700 alkotással vártuk azokat, akik galériánk nyitott hetében ellátogattak hozzánk. Bár vásárlóink más és más céllal érkeztek, mégis mindegyikük azzal a közös tapasztalattal távozott, hogy kínálatunkban megtalálta az igényeinek és ízlésének megfelelő vagy a szívének kedves műalkotást. A gyűjtők kollekciójukat igyekeztek bővíteni, mások az otthonukat öltöztetnék igényes megoldással, és meglepően sok olyan „kincsvadász” látogató tért be hozzánk, aki értékes és egy életre szóló ajándékot keresett szeretteinek, ismerőseinek.

A kortárs képzőművészetet jellemző, folyton mozgásban lévő hóbortok és trendek ellenére szinte minden stílust, műfajt és alkotói technikát a keresettek között említhetünk. Szürreális és figurális alkotásoktól épp úgy búcsút kellett vennünk, mint tájképeinktől; jól ismert és népszerű művészeink munkái épp úgy megtalálták gazdáikat, mint a még felfedezésre váró piktorok és szobrászok új színfoltot jelentő műalkotásai.

Játékos kedvű műkedvelőinket ráadásként Facebook-oldalunkon egy feladványsorozat is várta. Ludvig Dániel, Fekete Zsolt, Boros Attila és Micsik Angéla egy-egy alkotását rejtettük el négy képen úgy, hogy mindegyik kép egy-egy apró részletét láthatóvá tettük. A feladványok megoldásaként a kitakart képek címét és alkotóját vártuk. A szemfüles játékosok a megoldásokért meglátogatták weboldalunkat, ahol valamennyi általunk kiállított műalkotás fotója és részletei megtalálhatók. A játék és a Vándorfény-hét végén a helyes megfejtők között Fekete Zsolt Harmónia című alkotását sorsoltuk ki.

Obermayer Andrea örülhetett nagyon – és persze azok is, akik a játéknak köszönhetően élvezetes módon ismerkedtek meg négy kortárs képzőművész alkotásaival.

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft
en_GBEN

Speciális kérésem van

Értesítést kérek, ha új műalkotás érkezik