“(…) a Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel; mentül tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s bár nevessenek ki érte, én azt mondom, hogy az egész táj mosolyog! (…) mint költő, a Balaton-vidéknek nyújtom a szépség almáját.”
(Jókai Mór: A Magyarhon szépségei – A magyar Tempe völgy)
A 2018-as esztendőt a Vándorfény Galéria az ünneplésnek szenteli, hiszen 10 év telt el Belvárosi Galériánk megnyitása óta. Összesen több mint ezer kiállítást szerveztünk ez idő alatt Kárpát-medence szerte. Sikeres fővárosi és országos kiállításaink, egyéni tárlataink, Vándor7 rendezvényeink, katalógusaink, naptáraink, tavaszi szezonnyitó eseményeink elérték céljukat:
Rengeteg új barátot szereztünk az alkotók illetve a kortárs magyar művészetet kedvelők táborából egyaránt …..
Emlékezzünk rá, az alapítás éve 2008 a nemzetközi gazdasági válság éve volt, de ennek ellenére sikerült közös álmainkat megvalósítani, folyamatosan fejlődni, művészileg gazdagodni. Mellettünk sorra szűntek meg a kortárs galériák, fogyatkoztak a kiállítási lehetőségek és mondjuk ki őszintén az Önök Művészetpártolók anyagi lehetőségei is mérséklődtek Mi azonban nem foglalkoztunk a nehézségekkel, dolgoztunk, hittünk a munkánkban és ebből fakadóan:
Rengeteg új barátot szereztünk az alkotók illetve a kortárs magyar művészetet kedvelők táborából egyaránt …..
Sokat gondolkoztunk azon hogyan lehetne méltó módon az évfordulót Önökkel és a Művészekkel, egy szó mint száz a Barátainkkal együtt megünnepelni. Kell egy csapat mondta Garas Dezső a Régi idők focijában, kell egy téma ami lehetőleg mindnyájunkhoz szól mondtuk Mi, és így „fedeztük fel” a magyar tengert.Nem véletlenül választottuk Jókai Mórtól idézetet, az ő személye a kitartó folyamatos munka szimbóluma, Balaton szeretete pedig utal kiállításunk témájára. A régi nyarak illatát idézzük meg és ha mondjuk külföldi barátainknak: Plattensee, Lake Balaton, mosolyogva bólogatnak ők is.
„Én nem a Balatont hanem annak világát festem”- Egry József gondolata kiválóan foglalja össze kiállításunk lényegét, a hangsúly az emlékeken, érzéseken van, és szinte az összes Alkotónk jelen lesz műveivel. Olyan tárlatra invitálom Önöket ahol rengeteg festmény várja majd, és mind-mind a Balatonnal hozható összefüggésbe. Emóciók, érzések, asszociációk, hangulatok, különböző látás- és ábrázolásmódok, amelyek művészeink ecseteit, ceruzáit, krétáit sarkallják munkára legnagyobb tavunk kapcsán. De ez még nem minden! A „Vándor-fény a Balatonon” című kiállításunk attól válik még egyedibbé, hogy az alkotók meg is tisztelik jelenlétükkel a rendezvényt, ami így közönségtalálkozó is lesz!
Hiszünk benne, hogy ünnepléssorozatunk csúcspontja felejthetetlen élmény lesz minden résztvevő számára!
Méltó és felejthetetlen ünneplésünk feltétele, hogy Ön is megjelenjen 2018. november 14-én, este 18:00 órakor a Vándorfény Galériában (1053 Budapest, Kossuth Lajos út 3. – Szép utca sarok).
Szeretettel várjuk!
(borítókép: Papp Gábor – Balatoni panoráma)