Bukor Tibor

1967-ben született Kalocsán. 1986-91-ig a budapesti Képzõmûvészeti Fõiskola festõ szakán folytatja tanulmányait, mestere Nagy Gábor volt.

Igazi kolorista festõ. Színeinek belsõ izzása, kiválasztott motívumainak inherens sugárzása uralja képeit. Úgy bánik az olajfestékkel, s olyan friss atmoszférát teremt a vásznon festékfoltjaival, hogy a szemlélõ néha valóságosabbnak érzi képeinek világát, mint magát a tapintható valóságot. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy képein a valóságnak, pontosabban szólva: a valóságról õrzött benyomásainak és emlékképeinek olyan letisztult, már már kikristályosodott lenyomatait örökíti meg, amelyek akár a mi emlékképein is lehetnének. Régi falusi házak, nagyapáink házainak verandái, öreg házak szárazkapui, a fonott szék és a vizeskanna együttese, a hajnali párában úszó folyópart, az árok partjának vörös pipacsok uralta növényzete, mind, mind olyan képek, melyek a mi emlékezetünkben is fel feltörnek.

A reneszánsz mestereket idézõ rajzi tökéletesség párosul festményein a kolorista festõ csak színekkel kifejezhetõ életörömével. Portréi, legyenek krétarajzok, vagy olajképek, elsõsorban formai aspektusukkal, az ábrázolt személy anatómiai pontossággal visszaadott arcvonásaival, vagy a portré hátterében megidézett tárgyi valóság pontos látványszerûségével ragadnak meg bennünket. Abban az esetben viszont, ha az ábrázolt személyt mi magunk is ismerjük, rájövünk, hogy a karakterábrázolás csak elsõdleges, látványszerû erénye a portrénak, hiszen finom rajzi vagy festõi eszközökkel a lélek mélységeit is képes visszaadni.

Portré, csendélet, tájkép az európai festészet hagyományos mûfajai, melyeknek oly módon vált mesterévé, hogy képeinek láttán érezzük: az európai festészet frissítõ irányzatainak értõ interpretálásával emeli modern mûfajokká e tradicionális képtípusokat.