fbpx

Endrey-Nagy Attila

1967-ben születtem Székesfehérváron, majd a Bakony és a Mezőföld tájain cseperedtem fel, többek között talán ezért is szeretem ennyire a magyarországi tájakat. Életem szerves részét képezi a túrázás, barangolás, az állatok figyelése – és ami ezzel együtt jár: gyönyörködöm a tavasz közeledtében, ahogy erőre kap minden, élvezem a nyár csodáit erdőn, mezőn, a lombhullás színes varázsát vagy a tél szendergését egy vadlesen ülve. Soha nem volt kérdés, hogy jó hivatást választottam-e magamnak… 

Realista képeimmel csak az általam megélt őszinte, természetet tisztelő örömöt szeretném a lehető legnagyobb hitelességgel átadni műveimet szemlélőnek. Úgy érzem minden egyes képem köszönet és hála azért, hogy láthatom ezeket csodákat a szabadban. 

A valósághű ábrázolás mellett (jóval kisebb számban) párhuzamosan egy spirituális, szürrealisztikus képi világot is megjelenítek a műveim között, mert úgy érzem, az érzékelhető valóságon túli világ az, ami elég gyakran kapaszkodót, támaszt jelent, magyarázat nélkül magyarázza, elfogadhatóvá teszi a hétköznapi élet történéseit. Amikor már nincs szó, elfogytak az érvek, egyszerűen ablakot nyitok egy ilyen festményemmel egy másik szellemiségbe, gondolatiságba. 

Bármilyen festmény kerül is ki a kezem alól, legyen az egy patak a Mecsekben, vagy egy misztikus gondolat megjelenítése, igyekszem a legőszintébben, leghitelesebben megfogalmazni a színeimmel. 

Jelenleg Bodajkon élek a Bakony lábánál, néhány percnyire a Gaja-szurdoktól, és reggelente van alkalmam megcsodálni a kelő nap mindig más és más csodálatos fényeit az ébredő hegyen. 

Eddig több, mint ötven egyéni kiállításom volt itthon és külföldön, a műveim pedig megtalálhatóak szerte a világban Európában, Oroszországban, Kínában, USA-ban, Ausztráliában. 

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft

Értesítést kérek, ha új műalkotás érkezik

Speciális kérésem van