fbpx

Fekete Zsolt

Fekete Zsolt festőművész 1964-ben született Kiskunfélegyházán. Rendszeresen rajzolni középiskolás korában kezdett, ekkor volt első önálló kiállítása is. A középiskola után Fekete Zsolt különböző munkahelyeken dolgozott, közben próbálkozott rajzfilm készítéssel és karikatúrával is. 1986-ban felvették a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakára. Főiskolai évek alatt ismerkedett meg a festés technikájával, tanára Dér István volt. A főiskola utolsó éveiben kezdett intenzíven olajtechnikával dolgozni.

Képeire jellemzõek az erõs, határozott, tiszta színek és a derûs témaválasztás. Képei többségében tájképek, de szereti a késtechnikával készült szürrealista ábrázolást. Nagy tisztelettel ábrázolja a múlt értékeit, az épített környezetet. Jó idõzni a naplementétõl aranyló mediterrán tájain, jólesik elidõzni képein melyeken “békebeli” párok sétálnak romantikus, mesei városaiban. Az alapvetõ könnyedség mellett a filozofikus mélység is megmutatkozik képein, életfája az égbe csavarodik, szinte bábeli az felfelé törõ torony a körülötte repülõ madarakkal, a feljutó ember távlati nézõpontját ígéri.

Az ország szinte valamennyi nagyobb városában szerepelt egyéni és csoportos kiállításokon. 1997 óta szabadfoglalkozású festő.  2002-ben Holló László díjat kapott.
Külföldi kállítások: 1992. Németország – Braunfels , 1996. Ausztria Hollandia , 1998. Németország , 2000. Franciaország – Die , 2002. Anglia – Wirkswroth , 2003. Dánia – Kjelerup

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft

Értesítést kérek, ha új műalkotás érkezik

Speciális kérésem van