Szász Endre László Vallon találka című festménye egy romantikus, nosztalgikus világot tár elénk, amelyben a valóság és az álomszerű líraiság tökéletes összhangban jelenik meg. A kompozíció magas, keskeny formátuma felfelé vezeti a tekintetet, mintha a jelenet nemcsak a földön, hanem az ég és csillagok birodalmában is játszódna.
A két fiatal alak közti kapcsolat finoman megkomponált – a lány huncut mosolya, a fiú tétova, de érdeklődő testtartása olyan, mintha egy első szerelem pillanatát ragadná meg a festő. A háttér atmoszférája – a vonat, a hőlégballon, az égen ragyogó csillagok és a nagy, szív formát idéző naplemente – szimbolikus elemekként működnek, mintha egy időtlen szerelmi történetet mesélnének el. A meleg tónusok, a finom ecsetkezelés és a részletgazdag kidolgozás mind hozzájárulnak a festmény érzelmi mélységéhez.
Ha ez a festmény egy filmjelenet lenne, akkor a fiú belül valószínűleg így monologizálna:“Oké, most mondj valami menőt… Valami olyat, amitől elpirul… Vagy csak egyáltalán szólalj meg végre! Miért állsz így? Miért nem mozog a lábad?!”
A lány pedig valószínűleg már rég tudja, hogy nyert ügye van, és épp azon gondolkodik:
“Annyira cuki, hogy elfelejtett beszélni! Vajon mennyi idő, mire végre megfogja a kezem?”
Ez a festmény a fiatalság és az első szerelem varázsát idézi meg. Az a pillanat, amikor még minden olyan tiszta és egyszerű – egy mosoly, egy félénk pillantás, és hirtelen a világ tökéletesnek tűnik. A fiú zsebre dugott kézzel áll, mintha bátorságot gyűjtene, a lány pedig már tudja, hogy ő nyert – az őszinte érzelmeknek nincs szükségük nagy szavakra.
A háttérben pöfékelő vonat az idő múlását jelképezheti, mintha az élet sodrásában egyetlen pillanatra megállt volna az idő. A hőlégballon pedig az álmokat szimbolizálja – mert talán ez a találkozás nemcsak egy egyszerű beszélgetés, hanem egy közös utazás kezdete. És ott van a csillagos égbolt is, mintha a világ maga is áldását adná erre a meghitt pillanatra.
HU