fbpx

Bak Judit

1962-ben született Várpalotán. A várpalotai Thury György Gimnázium rajztagozatán tanulta a művészeti anatómia alapjait, az ábrázoló geometriát, és számos grafikai, festészeti technikát.
A középiskola után az ELTE Természettudományi Karának (Budapest) biológia-kémia szakán végzett, de szabadidejében folytatta a festést rajziskolákban, A konstruktivista képalkotást Fajó János által vezetett müvésztelepen (Szerencs) tanulmányozta. Biokémikusként számos külföldi tanulmányúton vett részt, mind az Egyesült Államokba, mind Nagy Britanniába, amely utazások során látott képzőművészeti irányzatok jelentős hatást tettek a festészetére. Ennek folyományaként 2007-ben a Himmelberger Gallery (San Francisco, CA, USA) csoportos kiállításán vett részt (Judit Bak, Juschi Seifried-Otte, Leo Holub, Bob Tyson, Miroslav Brizis, Jacek Sroka).
Festészetében az archaikus mesék szimbolikája, az ősi és magyar népművészetben fellelhető jelrendszerek jelennek meg. Időtlen vándorként megannyi misztikus, álomszerű helyet idéz meg a festményeiben. Archetipikus motívumai a “ház”, a “kapu” és a “lépcső” a sejtelmek világába vezeti a befogadót. “Ház” szimbólumai egyszerre múltat idézők és jelenvalók.

Jelentősebb egyéni kiállítások:
1994. FÉK Galéria (Alsó-Göd)
1997. BM Duna Palota (Budapest)
2000. Hotel Jagerhof (Zams, Ausztria)
2002. Gulácsy Galéria (Szeged)
2002. Hotel Hilton, Dominikánus Kerengő (Budapest)
2003. Derkovits Galéria (Budapest)
2003. Hotel Hilton, Dominikánus Kerengő (Budapest)
2004. Hotel Hilton, Dominikánus Kerengő (Budapest)
2004. Derkovits Galéria (Budapest)
2005. Hotel Hilton, Dominikánus Kerengő (Budapest)
2005. Derkovits Galéria (Budapest)
2006. Hotel Hilton, Dominikánus Kerengő (Budapest)
2006. Derkovits Galéria (Budapest)
2008. Pátzay Pál Galéria (Székesfehérvár)
2010. Mednyánszky Galéria (Budapest)
2017. Képcsarnok Galéria (Miskolc)

Csoportos kiállítások:
2000. Kisfaludy Művelődési Központ (Sümeg)
2000. Országos Orvos Képzőművészek Egyesületének kiállítása (Balatonlelle)
2001. Kisfaludy Művelődési Központ (Sümeg)
2001. Országos Orvos Képzőművészek Egyesületének kiállítása (Balatonlelle)
2002. Derkovitcs Galéria (Budapest)
2002. Kilátó Galéria (Budapest)
2002. Derkovits Galéria (Budapest)
2003. Kisfaludy Művelődési Központ (Sümeg)
2004. Kálmán Imre Múzeum (Siófok),
2007. Himmelberger Gallery (San Francisco, CA, USA)

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft
en_GBEN

Értesítést kérek, ha új műalkotás érkezik

Speciális kérésem van