fbpx

Bodák Anita

A festészet a természet unokája, mely Istenhez kapcsolódik.

(Rembrandt)

Nagyapám ismertette és szerettette meg velem a természetet és az állatokat. Hajnalban együtt lestük kedvenc énekes madarainkat a kertben. Már 10 évesen tudtam, hogy festőművész szeretnék lenni. A Nyíregyházi Főiskola festő szakán végeztem. 2003-tól aktívan alkotok.

Számomra a festészet életfilozófia, lelki késztetés. Hiszem, hogy a testi és lelki jó közérzet a természet gazdag szín és formavilágával előmozdítható. Célom olyan művészi utat járni, amivel segíthetem, hogy a képi látványból a néző erőt merítsen, megnyugvást, harmóniát találjon. Nagy gonddal dolgozom ki a festményeimet, belső szükségletből, a nézők iránti tiszteletemből, és mert úgy gondolom, hogy a festői szabadságot akkor érhetjük el igazán, ha az ábrázolást a kezünkben tartjuk. Mindig azt festem le, amit szépnek találok.

Rajongok a természetért, igyekszem megragadni egy eltűnő röpke pillanatának a csodáját. Ezernyi arca újra és újra elvarázsol és ihletet ad. Áhítattal hallgatom a szarvasbőgést, mely a hegyek felől visszhangozza be az erdőt. Csodálattal tölt el a természet nagyszerűsége és sokszínűsége. Minden évszaknak megvan a maga sajátossága. A természet változása az élet változásaira és múlandóságára emlékeztet. Az élővilág része az ember lényének és megpillanthatja benne a létező dolgok isteni és fenséges mivoltát. Visszaadhatja a világra való gyermeki rácsodálkozásunk elveszített képességét és a lehetségesbe vetett elvesztett hitünket. A természet szól hozzánk, ha figyelünk rá: minden állatnak van mesélnivalója számunkra, minden virág a szépségét nyújtja felénk, és minden zizegő falevél az élet titkairól susog.

 

Kiállításaim:

2005 Kaposvár

2006 Budapest

2007 Hortobágy, Göd

2008 Budapest

2011 Nyíregyháza

 

 

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft
en_GBEN

Értesítést kérek, ha új műalkotás érkezik

Speciális kérésem van