Egész életemben szerettem rajzolni, festeni, formákat alkotni. Ha bármilyen lehetőség adódott, hogy az általam látott dolgokat, jelenségeket, vagy a gondolataimat megörökítsem, azonnal éltem vele. Akár egy krétával az aszfaltra, akár később a tankönyveim margójára, vagy egy darab szalvétára, de szinte kényszeresen készítettem a rajzaimat. A téma nem volt meghatározó. Gyakran egy belső érzés, máskor pedig egy érdekes táj hangulata, vagy egy megragadó arcról készült portré körvonalazódott a rendelkezésre álló felületen. A családomban nem volt előzménye a képzőművészeti tehetségnek, bár a szüleim érdeklődtek a művészetek iránt. Értelmiségi környezetben festmények és könyvek között nőttem fel. Apám természetszeretete meghatározó volt a későbbi témáim kiválasztásánál.
Annak ellenére, hogy szinte állandóan rajzoltam, nehezen fogadtam el a kötöttségekkel járó művészeti képzési formákat. Gyakorlatilag tökéletesen autodidakta módon tettem szert az általam birtokolt ismeretekre. Még rajz szakkörbe sem jártam, mert csak azt voltam hajlandó rajzolni, vagy festeni, ami érdekel. Rendkívül tisztelem azonban a magas szintű szakmai tudást, amit többnyire a régi mesterek munkáiban véltem és vélek ma is felfedezni. Nem utasítom el a kortárs művészetet, de kritikus szemmel keresem a produktumban rejlő tudást.
Az életem során az alkotás mellett a három dimenzióban történő mozgás vonzott még rendkívüli erővel. Éveket áldoztam arra, hogy előbb pilótaként, majd ejtőernyőzéssel, minél gyakrabban átélhessem ezt a páratlan élményt. Komoly dilemma volt, hogy melyik irányba folytassam a pályámat, de a művészet győzött. Nagyjából 28 éves koromtól számítom, hogy a kedvtelési festészetet lassan felváltotta a szakmailag megalapozott céltudatos alkotás időszaka. Bár nem számoltam, de több száz munkát készítettem, gyakorlatilag minden létező festészeti technikával. Ismerem és alkalmazom is az összes lehetséges technikát, de a klasszikus olajfestés áll hozzám a legközelebb. Nincs bennem vágy, hogy különleges helyen állíthassam ki a munkáimat, de azt fontosnak tartom, hogy az alkotásom oda kerüljön, ahol szeretik. Ahol a műértő, vagy gyűjtő a műtárgyon keresztül érzékel valamit abból az isteni üzenetből, amit szándékom szerint rögzítettem. A közös rezonancia nagyon jó érzés.
Inspirációt a mai napig bárhonnan képes vagyok meríteni. Egy szép test vagy egy megkapó táj egyenlő mértékben kelti fel adott esetben az érdeklődésemet. Különös figyelemmel kísérem a természetben kitárulkozó állatvilágot. Úgy gondolom, hogy „a mozdulatlan mozgató…” ahogy Arisztotelész állította ott van a teremtett világ minden lénye mögött. Ennek az isteni létezésnek a bizonyítékát látom egy kecses őzben vagy egy robosztus vadkanban éppúgy, miképpen egy csinos női arcélben vagy egy kecses mozdulatban.
A műtermemben töltöm életem jelentős részét. Mivel nem csak festek, hanem restaurálok is, szükséges a műtermi munka. Ilyenkor gyakran hallgatok zenét. Bár más felekezethez tartozom, nagyon szeretem az ortodox keleti keresztény egyházi műveket. Erre nem találtam magyarázatot, csak a tényt fogadtam el. Ugyanakkor felüdülés számomra, ha elhagyhatom a zárt környezetet és igazi klasszikus plein air körülmények között alkothatok. A természet kézzelfogható közelsége fontos a számomra. Szeretek nézelődni, csendben alkotni, mintegy belesimulni az erdő-mező világába.
Természetes lételememnek tekintem a vizet is. Gyerekkorom óta vitorlázom. Mostanában már csak túra vitorlásokon hajózok, de néha még részt veszek versenyeken is, akár a hazai vizeken, akár tengeren. De az csak hobbi.
Amit még fontosnak tartok, az a tanítás. Úgy vélem, hogy aki nem adja át az általa birtokolt tudást a fiatalabb generációknak, az szembe megy az isteni akaratnak. A világ velünk együtt elmúlik, ami marad az a felhalmozott tudás és a gondoskodó szeretet. Apró szikrák, amiből majd valaki tüzet gyújt.
Kóhalmy Tamás
EN