Pósa Ede

Immár a hetedik X után , röviden úgy jellemezném eddigi életem, hogy éltem egy nagyon boldog, szép és sikeres életet.

Egy vidám és boldog gyermekkor után, melyet szüleimnek és nagyszüleim szorgalmának, kitartásának köszönhetek, akik a háború utáni nehéz években, egy vajdasági kis faluban kezdték újbóli életüket a kereskedelemben.

Nekem egy gyönyörű fiatalkort biztosítottak, szabadságban, egy fejlődő országban (Jugoszlávia), ahol a soknemzetiség megtanított a mások elfogadására, megbecsülésére, egyben más-más kultúrák megismerésére is, de még a szláv nyelv elsajátítására is.

Ez a kultúra segített abban, hogy Európában igazán otthon érezzem magam, építészként első felfedezésem az olasz régi építészet és a képzőművészet volt, majd a párizsi impresszionisták alkotásai élőben következtek.

Nagy hatással voltak rám további utazásaim is egész Európa szerte, Ausztria, Németország, Spanyolország és még Hollandia is.

A középiskolai években ismertem és értettem meg a magyar költészet nagyjait Adyval az élen, utána a festészetben, Mednyánszky, Szőnyi, Fényes, Ferenczy, voltak elsők között.

Az akkori zenei forradalom is, a Beat korszak kezdete, óriási elánt és erőt adott, indított el a nagybetűs Életbe.

A fiatalság kezdete, mint mondtam, a 70-es évek hihetetlen szépek voltak, egy építészeti tervező vállalatnál dolgoztam, megbecsülték a munkám, jól kerestem, autóm volt, garzonlakásom, gazdag többnemzetiségű baráti kör, Zentán, egy nagyon kedves Tisza-parti városban.

Egy helyes és szép szerb ajkú lány „elcsábított”, akiért feladtam az addigi szertelen, bohém életem, melybe még az utóversenyzés is belefért.

A munkám mellett (tervezés) a szabadkézi rajz, a festészet lett a kedvenc kikapcsolódásom.

Magánúton tanultam az újvidéki Tanárképző Főiskola festészeti szakán, bár diplomát nem szereztem, nem volt célom, de megismerkedhettem tanári segítséggel, minden képzőművészeti technikával.

Így kezdődött.  A festészet kezdte elnyomni az építészetbeni álmaim.

A zentai művésztelep, mely sikeresen belopta magát a lakóság szívébe, köszönhetve Ács József festőművésznek, ki a telepet vezette sok éven át és Tripolszky Gézának a múzeum igazgatójának, rám is nagy hatással volt, minden évben meghívottja lettem a találkozóknak.

Torok Sándor és Szajkó István festőművészek ismertették meg velem a szárazpasztell technikát és szerettették meg örökre. Ekkor 1983-at írtunk.

Feleségemmel megnyitottuk az első magángalériát Vajdaságban.

Örömünk és sikereink, melyek kiállítások szervezéséből és alkotások értékesítéséből állt, sajnos csak a fájdalmas balkáni háborúig tartott.

1993-ban Magyarországra költöztünk. Nyelvi gondunk nem volt, mert Buba, a feleségem kiskorától beszélte nyelvünket.

Gond viszont akadt elég. Új hazában, új életet kezdeni 45 évesen, nem könnyű, mondhatom.

Legkevésbé gondoltam, hogy éppen a pasztell technikával lesz a gond, hiszen a Vajdaságban már ismert név lett a „Pósa”, éppen a pasztellnek köszönve.

Pasztellal alkotni kiválóan lehet, hihetetlenül finom, lírai hatású festményeket, különösen fekete kartonra, egyszerre festhetünk a puha krétákkal, míg a keményebbekkel a rajzolást is belevihetjük az alkotásba. Tehát az alkotás festmény lesz, és nem csak rajz, vagyis grafika.

A magyar alkotók sem a kiváló krétákat, sem a fekete kartont nem használták, míg én és az említett két kollégám, Torok és Szajkó el nem árultuk a technika titkait. Ezért váltak az én festményeim is egyedien másnak Magyarországon.

A nehéz kezdeten néhány „utazó” galéria segített át bennünket, az ország sok-sok városában értékesítették munkáimat és ismertették meg a művészetkedvelő közönséggel.

Sorsforduló volt az itteni alkotói munkásságomban egy budapesti kiadóház felkérése is, hogy a pasztellről írjak egy könyvet, mely ezt a technikát mutatja be lépésről lépésre, és ad kedvet a kezdő képzőművészeknek az alkotáshoz.

Mondhatom „bestseller” lett a könyv, az Országban nagyon sokan megismerték a munkáimat is. ( Cser kiadó: Pósa Ede – A PASZTELL- FESTÉSZET TITKAI – 2011)

Egy két szóban megfogalmazva, a festményeim realista alkotások a saját meglátásom alapján, melyet az építészet alapozott meg, lírai színvilággal, tájképek, csendéletek, utcaképek.

Egy kiállításom megnyitóján hangzott el ( Lönchard F.) , hogy minden alkotásom egy-egy költemény, és ha nem festenék, (talán) ilyen hangulatú verseket írnék.

A negyvenévnyi alkotás, nagyszámú, több ezer festmény születését eredményezte, de örömmel mondhatom, otthonunkban igen kevés maradt az évek darabjaiból. Viszont 5-6 lelkes gyűjtőmmel is dicsekedhetek.

Alföldi tájfestőként ismertek meg, de nagy örömöm még, hogy göröngyös életutunk az új hazában elhozott bennünket egy csodálatos tájra, a Balaton-partra. Az alföldi meleg színeket felváltották a hidegebbek, az annyira jellegzetes Balaton színei.

Örülök és boldog vagyok, hogy életemet kitöltötte a festészet és hálás vagyok a teremtőnek, hogy adott tehetséget, melyet ki tudtam használni, hogy ebből éljek, éljünk feleségemmel egy gondtalan szép életet. Igaz sok szorgalommal és odaadással, ami viszont sosem volt teher számomra.

Az alkotás öröme egy leírhatatlan élmény az embernek és még szebb, sokkal szebb, ha az alkotásai másnak is tetszenek, örömmel viszik otthonaikba, biztosítva engem, minket alkotókat, hogy még sokáig emlékeznek ránk!