Cakó Ferenc

Kicsit könnyebb helyzetben voltam a képzőművész pályám kezdetekor, mivel művészcsaládba születtem. Édesapám, Fassel L’ ousa Ferenc (1915-2009) grafikus és festőművész, aki az akkori nagy neveknél tanult és nagyon alapos művészeti képzést kapott hat éven át, az akkori Iparművészeti Főiskolán. Ezt a fegyelmezett, alapos rajzi, képzőművészeti felkészülést adta át nekem. Nagyon sok művészeti könyvünk volt (TV és internet híján hál’ Istennek) és állandóan zengett a klasszikus zene, ahogy emlékszem. Persze a művészeti továbbjutáshoz a tehetség öröklődése is fontos, nem mindenütt törvényszerű. 1964ben felvételt nyertem a Képzőművészeti Szakközépiskola grafika szakára, ami nagy dolog volt akkoriban. Szép emlékként gondolok vissza Gacs Gábor, Zala Tibor (akkori igazgatónk) Miskolci László, Pásztor Gábor akkori tanáraimra. Nagyon sokat rajzoltam a kötelező feladatokon túl is. 

Az utolsó három évben rajzpályázatokon nyertem, ami segített a főiskolai bejutáshoz. Sikeresen felvételiztem a Képzőművészeti Főiskolára, a hatalmas túljelentkezés dacára és elsőre felvettek az alkalmazott grafika szakra. Itt is rajzolás, festés, anatómia volt a kezdetekben. Sajnos, amikor szakosodtam volna, hunyt el a legendás Konecsni György. Festőtanárom Iván Szilárd volt. Anatómiát még tudtam tanulni a szeretve tisztelt Barcsay Jenőtől, aki hamarosan nyugdíjba ment. Mindig mondta nekem jellegzetes magas hangján” Maga nagyon szeret rajzolni…” Tanársegéde az akkor fiatal Patay László, egy egészen más “perspektívából” oktatott. Szerencsére átjárás volt a szakok közt. Igy tudtam Rozanits Tibor és Raszler Károly mellett rézkarcokat készíteni. A szakon Tamássi Zoltán és Zelenák Crescencia voltak tanáraim. A főiskolai évek felé animációs filmeket készítettem, aminek előzménye, hogy már a gimnáziumi években bejártam a Pannónia Rajzfilmstúdióba. Két animációs filmemmel (az egyik egy “Petőfi 73” festményanimáció volt) 1973 és ’74-ben az országos fesztivál fődíjait nyertem el, ami belépő volt a Pannónia Filmstúdióba. Itt 1991-ig tervező-rendező voltam. A főiskolai évek kezdetén változtattam nevem Cakó-ra. 

Első képeim egyike egy a Báb Színház által kiírt gyerek rajzpályázatra készített színes kép volt. Itt első díjat kaptam 6 évesen. 

Nagyon sok klasszikus és modern festő gyakorolt rám is hatást, bár nehéz kihámozni mikor, hogyan épül be az ember tudatába a sok élmény, látvány. Azt vallom, hogy a kezdetekben nem árt hasonlókat festeni, mint a régi nagyok. Én másolni sosem szerettem, de festettem németalföldi stílusban önarcképet, még barátaimról. Ez nem szégyen, mert itt jön el az igazság pillanata: mit tudok, mit nem, hol tartok, milyen irányt vegyek? Vane olyan technikai felkészültségem? 

Alapvetően grafikus vagyok. Egy igazi festőnek más a látásmódja. Ugyanakkor a kettő együttese is más eredményeket mutat. 

A galériában azoknak a festőknek a munkái adnak élményt számomra, akik a rajztudást és festői látásmódot tudják egyesíteni. 

Mint filmes és képzőművész egészen máshogy látom a dolgokat. 

Mivel a kezdetektől animációs filmeket készítettem és készítek, nagyon fontos számomra a képi mozgalmasság, dinamika, narráció. Ezért nem tudok mit kezdeni a nonfiguratív festészettel, aminek kétségkívül nagyon szép darabjai vannak. Ezt a dinamikát, elbeszélést, érzelmeket próbálom a képeimbe is belevinni. Szeretem, ha “visz” a kép. Tehát lehessen improvizálni, akárcsak a homokkal rajzolt filmjeimben. Gondolom ez a “szabad” rajzolás hozta a sok nemzetközi fesztiváldíjat is. A képzőművészeti alapos képzettség sokban hozzájárult a filmjeim sikereihez. 

Az inspiráció egy nehéz kérdés. Ha iparszerűen kell dolgozni, ami sokszor van, rutinból elő lehet hívni, de az igaz egy nyugodt, révült állapotban lepi meg a művészt. nem tudni hogyan jön elő, de ott van. 

Ez az igazi, élvezetes alkotói folyamat, hajtóerő. Legyen mindig ötlet, amiért érdemes jó érzéssel dolgozni. Ha ez találkozik a közönség érzéseivel, az meg külön csoda. 

Hogy hány képet festettem eddig életemben…nem tudom megmondani. Azt tudom, hogy 2-3 évenként tudtam kiállításokat rendezni, ahol igyekeztem élő homokanimációval is megörvendeztetni a meghívottakat. Ez azért nagyszerű, mert végül is a nézők belekerülnek egy alkotási folyamatba. Ugyanez élhető át számukra, amikor egy esti programként nagyzenekari kísérettel nagy méretben kivetítve látják a homokelőadásaimat pl. a MÜPÁ-ban.(sandanimation by ferenc cako). 

Állandóan figyelem a kortárs képzőművészeket. 

Elég sok időt töltök a műteremben, ami számomra kétfelé ágazik: a képzőművészet és az animációs filmek. Ezek egymást is segítik, inspirálják. A homokanimációba festőiséget próbálok belevinni és a képekbe, pedig a filmek dinamizmusát. 

A feltöltődés az olvasás, fotózás kertészkedés és természetesen a ceruzával rajzolás. Sok-sok kis ötlet papírra vetése, amiből később talán kép vagy film születhet. Rengeteg vázlatom van. Persze nem mindből születik is valami. 

A saját stílus elérése se hamar megy, de egy élet is kevés ahhoz, amit szeretne egy művész kifejezni, megalkotni. Egy, a középkorban játszódó Pasolini filmben, ahol ő egy festő volt, aki egy nagy freskón dolgozott. Mindig látomásai voltak, aztán gyorsan ment dolgozni. Amikor lebontották az állványtnézi messziről a képét “Pedig olyan szépen elképzeltem” itt volt a film vége. 

Zeneileg “mindenevő” vagyok, de a klasszikusért rajongok. 

A modern klasszikus zenéket is szeretem, Bartók, Kodály, Respigni, Ravel, Bizet stb.  

Nem mellékes, hogy a filmjeim milyen zenei aláfestéssel fedik a képi hangulatokat. Az élő homokanimációs előadásam zeneválasztása is nagyon fontos. Mi az a képi-hangi együttállás, amit élvezet csinálni és a közönségnek is tetszik. 

Minden képzőművész vágya, hogy minél színvonalasabb helyeken tudja bemutatni a munkáit. Ez a képek elkészítésén túl nagyon sok fárasztó szervezést igényel. Én örülök annak, hogy nagyszínházi, élő előadásokra kapok meghívásokat. Ez is egy kiállítási forma, ha úgy vesszük, hiszen rajzolok akár egy órán át is. Meg most divatba is jött a képzőművészeti performance. 

Egy sokat dolgozó művész stílusa állandóan változik. Persze nagyon klassz, ha ráismernek a stílusról a művészre, de az a jó, ha állandó változásokon megy át minden alkotó. Én igyekszem technikában, mondanivalóban mindig a változatosságra törekedni. 

Sok olyan régi-mai festő van, akiknek tetszenek a munkái, de a szobrászokra is figyelek. Ma már minden ott a neten. Régen egy festő hetekig utazott, hogy láthassa egy másik művész képét. 

51 évesen állíthattam ki a Vigadóban, ahol a színházteremben élő előadással is felléphettem. 

Elsősorban az animáció terén értem el nagy nemzetközi sikereket úgy 25 éven keresztül. A homokanimációs filmjeimmel, amik nagyon tömény rajzi és dramaturgiai világra épülnek, és a rajzok mozognak, ami nem mellékes, mert több hónap munkájával lehet ezeket a látványokat elérni. Ezért is jöttek olyan díjak, mint a Cannes-i Arany Pálma, A berlini 

arany Medve díj és még sok más. Egy fesztivál versenyprogramjába is nehéz bejutni, de ezeken nyerni is nagyon nagy dolog. 

Szabadidőmben szeretek a kertészkedni és főzni és sokat vízparton lenni, kirándulni. 

Most járvány idején elkezdem újra rézkarcokat készíteni. Fantasztikus ezzel az 500 éves technikával dolgozni. Végre kiélhetem a grafikai, rajzos vénám. Talán még fogok filmet is készíteni, bár amennyiben én mozgatom nagyon nagy fizikai munka is. 

Szeretném üzenni a képeimet és másokét vásárló kedves vevőknek, hogy mindenkitől a kvalitásos képeket és azokat vegyék, amikkel érzelmileg is kötődést éreznek. 

 Cakó Ferenc
(1950 Budapest)

Item added to cart.
0 items - Ft
0

Értesítést kérek, ha új műalkotás érkezik

Speciális kérésem van