1992-óta fest hivatásszerűen. Azóta sok csoportos és egyéni kiállítása volt Magyarországon és külföldön egyaránt. Többszáz egyéni és céges megrendelést teljesített, nemcsak táblaképeket, hanem muráliákat is.
Elsősorban falfestményeket, al secco technikával, de mozaikot is készített.
Folyamatosan részt vesz nemzetközi, rangosabb pályázatokon, melyeken általában helyezéseket is elér. Saját megfogalmazása szerint elsődleges szempont nála az olajfestészet iránti tisztelet, a szakmai tudás.
Ars poeticáját a következőképpen fogalmazta meg. “ Egy képzőművészeti alkotás értékét ,annak egyedisége és technikailag tökéletes kivitelezése adja.“
Számára a szabadságérzet egyik legerősebb forrása, hogy többféle festéstechnikai megoldással is tud alkotni. Korszakai csak kezdődnek, de soha nem fejeződnek be.
A képzőművészetek terén elért szakmai tapasztalatát, 2009-óta folyamatosan adja át az őt megkeresőknek. Nagy büszkeség számára, ha tanítványaiból sikeres, szuverén, technikailag felkészült alkotók válnak.